Jó Szerencsét!
2014. március 5.-én ismét megrendeztük a Leopárd Cantus versenyt, immáron 10. alkalommal! Este hét óra magasságában volt a kapunyitás, de az elszánt emberek már a kapuban hemzsegtek jóval előtte, de a versengés valamivel nyolc óra után kezdődött! Nyolc nevező volt, akikből egy fő törött lábbal állt porondra (természetesen Leopárd színekben), ám szép számmal jelentek meg szurkolni és drukkolni vágyók is! A párbajok levezetését Pici és Lui (LAJOS) végezte, de a zsűriben még helyet foglaltak Leopárdok is! Párbaj formájában folyt le a dolog, először 4 emberre szűkítettük a listát, utána 2-re és végül a döntő megmérettetésre került sor, közel éjfél magasságában! Parázs csatákat láthattunk, és komoly versengések voltak a porondon!
Két napra rá a bálon folytattuk a huncutkodást!
Beszámoló hamarosan!
Helyezettek:
1. Krajczár Martin
2. Papp András
3. Csiki Vivien
Citromdíj: Kővári Dániel
Jó szerencsét!
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, ismét megrendeztük február 18.-án a Leopárd KPO bajnokságot! 19-órától lassan szállingóztak az emberek, és szépen gyarapodott a nevezési listán szereplő nevek száma! A keményebbek már este 6-tól masszívan neki álltak a fogyasztásnak, hogy legyen elég energia a versenyhez. Kevéssel este 8 után megkezdődtek a selejtezők, szám szerint 25 versenyzővel! A csoportkörök előtt mindenki megkapta a megérdemelt izomlazító nedűjét, nehogy valami sérülés érje a versenyzőket! Csoportkörök lefolyása után 1v1-ben mentek tovább a versengések, egyenes kieséssel! 23 óra környékén jöttek a döntő párbajok, amik nagy izgalmat okoztak mindenkinek! Jelzem, hogy a KPO-s csapatnál annyira emelkedett volt a hangulat, hogy éjfélkor már mindenki aludt El lehet képzelni az állapotokat Attila szorosabb kapcsolatot létesített egy piszoárral..és még sorolhatnám Köszönjük mindenkinek a részvételt, jövőre találkozunk!
A végeredmény:
1. Salamon János
2. Marosi Róbert
3. Hugyecz Katalin
Citromdíj: Petrovics István
Gratulálok!
Az most ismét a miénk. (már megint... )