IV. Leopárd ultiverseny

Egy főszakács megnyilvánulása

A 2004-es ultiversenyen történt ultiparti esetét mesélnék, melynek magam is részese voltam. Mivel neveket nem illik emlegetni egy kártyapartival kapcsolatban, ezért csak a foglalkozásokat jelölöm meg: műszaki tanár végzettségű barátunk gyönyörű érces nótahanggal, nevezzük Józsefnek, és egy vidéki főiskolai menza főszakácsa, nevezzük Eugénnek.

Szóval az akkor még kiegyenlített mérkőzéskor József bizony piros ultit vállalt be. Ez már gombócalapon is érdemes játék! Ebben a szellemben vágtunk is neki – hisz már nagy tét forgott kockán, ugyanis a bukott ultit duplán számoltuk. A hatodik körben, amikor még az ellenpárnak bizony még egy aduja sem került ütésbe, Józsefnek komoly méretű izzadságcseppek jelentek meg a homlokán. Minden kártyaasztal életében van egy parti, amiért azon az estén érdemes odaülni, hát mondhatom, ez az volt. A gyakorlati pszichológia láthatóan gyakorlott főszakácsa, Eugén ekkor a következőt mondta, kissé mosolyogva:

- Sül a hurka…..

Kacsa

Passz, piros passz... ulti,

avagy az ultizó Leopárdok

Képzeljük el, hogy az 1930-as éveket írjuk!

Vasárnap délután van, a környékbeliekkel összegyűlünk a közeli kisvendéglő kertjében. Egy-két kisfröccs, esetleg egy korsó sör mellett - kinek-kinek ízlése szerint - megbeszéljük a világ dolgait, és egy-két asztalnál előkerül a kártya...

Ugorjunk pár évet, egészen a múlt hét péntekig, mikoron egy nagyon kellemes összejövetelnek lehettek tanúi, akik a Sztálinvárosi Leopárdok által szervezett immár negyedik ultibajnokságon vettek részt. A helyszín a DUDI (Dunaújvárosi Diákok) Klubja volt, ahol húsz résztvevő mérte össze tudását.

Az ultiról annyit kell tudni - amellett, hogy kártyajáték -, hogy nem csak a lapjárás, de a logika és a józan ész is befolyásolja - jó esetben - a játék menetét.

Voltak ott külsősök, végzettek és nem utolsó sorban diákok. A kellemes hangulatú versengés negyed hétkor vette kezdetét és majdnem fél tizenegyig tartott.

Mi volt az, ami megfogott ebben a kis versengésben? Az, hogy összegyűltünk, játszottunk, tisztességesen versengtünk, élveztük egymás társaságát, új ismeretségeket kötöttünk, a fent említett hangulat keretében. A kettő közti kapocs a Főiskola, azon belül a Leopárdok voltak.

Hogy ki lett az első? Igencsak kutakodni kell az elmémben, mert annyira magával ragadt ennek az egésznek a hangulata..., de beugrott, Csiby Zoltán a.: Csiby úr (aki mellesleg Leopárd). Innen is gratulálok!

És köszönöm, hogy ott lehettem.

JRE