szl

Jószoli Otthon

Jószolgálati Szeretet Otthon

Nagyon érdekes érzés így majd 2 év távlatából visszaemlékezni a „Jószolira”.
Először 2005 nyár elején kaptunk egy lehetőséget, hogy találkozzunk a Jószolgálati Szeretet Otthon lakóival. A feladatunk az volt, hogy az Önkéntesek hete programsorozaton belül a sport nap folyamán együtt töltsünk Velük egy délelőttöt.
Az mondták kicsit focizunk Velük, aztán kész.

Ma már mindannyian akik ott voltunk tudjuk, hogy ezt sokkal több volt annál.
Azzal, hogy megmutattak életükből egy nagyon pici darabot mi is mindannyian részeivé váltunk, és az Otthon kis lakói a mi részünké.
Mikor elfogadtuk a meghívást „csak” focizni mentünk oda. De mikor együtt voltunk Velük és láttuk azt az örömöt, azt a mérhetetlen nagy akaraterőt (melyre valljuk be őszintén egy mozgásában sérült, vagy értelmi fogyatékos embernek óriási szüksége van, ahhoz, hogy –számunkra teljesen - természetes dolgokat megtegyen) akkor mindnyájan elcsodálkoztunk egy kicsit.
Olyan érzés volt, mintha nem is a valós világban lennénk, hanem egy mesebeliben. Nem volt jó, nem volt rossz, nem volt beteg, nem volt egészséges, csak maga az őszinte, tiszta, leplezetlen öröm a játékban.
Gyorsan eltelt az ott eltöltött délelőtt, szinte elrepült. Utána beszélgettük néhányan, hogy teljesen feleslegesen idegeskedünk mindennapi problémáinkon, mikor a mi „nagy problémáink” a nyomába sem érnek azoknak a mindennapos küzdést, hatalmas nagy akaraterőt igénylő életnek, amivel az Otthon lakói és Dolgozói nap mint nap találkoznak.
Nagyon feltöltődtünk a Velük való találkozás kapcsán.
Milyen érdekes az élet, odamentünk, hogy majd focizgatunk az Otthonban lakó gyerekekkel, és Ők megajándékoztak minket a maguk egyszerű, de annál tisztább és értékesebb lényükkel.
Köszönjük szépen

kapcsolódó cikkek: